Beleolvasó 3. rész

 

 

 

A konyha ablaka a bejáratra nézett, Adrián onnan figyelte őket, amint kiléptek a kapun, és elindultak Csabi kocsija felé. Romina egyenes háttal, felszegett fejjel sétált Csabi mellett, és nyilván felkészült a legrosszabbra, hiába mondta neki Adrián, hogy nyugodjon meg, láthatóan nem nyugodott meg. Nyilvánvalóan azt is hiába ismételgette neki, hogy Csabi szereti, nem hitte el.

Csabi meg bedurrant Báró Péter miatt. Adrián teljesen megértette, és fogalma sem volt róla, mi ez a Las Vegas-i mese habbal a Báró házaspár közösségi oldalán. Alig várta, hogy utánanézhessen. Egy sasszemű ismerősnek az is sok mindent elmondhat, hogy Péternek a közös mellett volt saját közösségi oldala is, Csillunak viszont nem. Adrián már azt is tudta, miért nem.

Csabi lent folyamatosan beszélt Rominához, próbálta megfogni a nő kezét, de ő elrántotta, és összefonta a mellkasa előtt a karját. Oké, Adrián megértette Rominát is, de szegény Csabi láthatóan teper érte. Hát nem veszi észre a húga? Ez a hülye tizenhét éves kora óta bele van esve, mint csacsi a gödörbe. Adrián évekig biztatta, hogy menjen, beszéljen Romival, hívja el randizni. Aztán általában mire Csabi összeszedte magát, Romina felszedett valami csávót.

Nem volt egy sétagalopp összehozni őket – gondolta Adrián. – Nem fogom hagyni, hogy baromságok miatt szétmenjenek. Pont most.

Adrián hitte, hogy nekik nem olyan kirakati ötödik házassági évfordulójuk lesz, mint Báró Péternek és Csillunak. Az övék igazi lesz. Mármint, ha a Sors is úgy akarja. Mert a Sors kiszámíthatatlan. Adrián tudta jól.

 

– Hová mész? – kérdezte Viv, amikor egy gyors zuhany után Adrián benézett hozzá a kisszobába. Azt hitte, a gyerek már elaludt.

Viv az ágyban feküdt szivárványos, csillámpónis ágyneműben, körbebarikádozva magát a plüssállataival.

– Csabival találkozom – lépett hozzá Adrián, és megsimogatta a gyerek arcát. – Mire felébredsz, itthon leszek.

– Buliztok? – pislogott álmosan Viv, és fintorogva húzta az orrát. – Bulizós szagod van.

Adrián megborzolta a gyerek haját.

– Nem mondod? Milyen az a bulizós szag?

Viv befogta az orrát.

– Olyan, mint amikor magamra fújtam Anya parfümjét. Emlékszel? – pislogott Viv. Szemében megcsillantak a könnyek.

Adrián torka összeszorult. A hálóban őrizte Heni félig üres parfümös üvegét a nő halála után. Oké, tudta, hogy butaság. Azt is tudta, hogy nem ugyanolyan, mintha Heni magán viselte volna azt az illatot, de jólesett olykor a párnára fújni belőle, és félálomban úgy érezni, Heni ott van mellette. Talán Vivnek szintén csak az anyja illata hiányzott, amikor elcsente az üvegcsét, és magára fújkálta az egészet. Amikor Adrián szembesült vele, hogy a lánya elpocsékolta Heni illatát, eldurrant az agya, ráordított Vivre, hogy mégis mi a frászt csinált? A gyerek megszeppenve állt előtte, nyelte vissza a könnyeit. Adrián hiába volt rá dühös, visszafogta a haragját, és magához ölelte, Heni illatát, és alig bírta visszatartani a könnyeit, miközben Viv ott zokogott a mellkasán.

– Emlékszem – válaszolta rekedten.

Már csupán az üres parfümös üveg állt azon a polcon néhány kedves fénykép mellett.

– Haragszol még? – kérdezte Viv suttogva.

Miként emlékezhet még rá? Hiszen olyan kicsi volt.

Két éve Viv ötéves volt, emlékeztette magát Adrián. Miért ne emlékezhetne?

– Nem haragszom, Viv – simogatta meg a gyerek arcát. – Te vagy az életem értelme – mutatta felé a bal karján a tetoválást. – Ugye tudod?

Viv pici ujjaival végigsimította az apja karjának belső felén végigfutó szívhangot.

– Mert ha én nem lennék, akkor te sem – pislogott komolyan, mintha értené a szavak jelentését.

Adrián egyszer elmesélte neki, hogy ha Heni nincs, Viv sem születik meg. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ha Viv nem létezne, akkor már ő sem. Mert minden mindennel összefügg.

– Csabival buliztok? – ásított Viv.

Adrián bólintott.

– Csak szolidan. Régen találkoztunk, sok a megbeszélnivalónk.

– Miért nem beszéltetek, amikor Csabi itt volt?

– Jobb úgy, ha kettesben vagyunk.

Viv nem várt ennél több magyarázatot. Magához szorította a rózsaszín kiselefántját, és hamarosan elaludt. Adrián megvárta, amíg egyenletessé válik a szuszogása, csak azután osont ki  lábujjhegyen a szobából.

 

Csabi nyitotta ki az ajtót.

– Romina? – kérdezte Adrián.

Csabi gondterhelten megrázta a fejét.

– Bevágta a durcát. Tudod, mennyire utálom, ha megkérdezem, tőle, mi a baja, és rávágja, hogy semmi? Mindezt azzal a hangsúllyal, amiből rögtön tudod, hogy átkozottul megbántódott valamin, de ezzel a „semmivel” esélyt sem ad arra, hogy jóvá tehesd.

– Tudom – válaszolta Adrián komolyan.

– Remélem, igaza van anyádnak, és tényleg csak a hormonok.

– Ez azért kicsit több annál – ismerte be Adrián. – Bemegyünk, vagy inkább rögtön lépjünk?

– Jobb, ha lépünk – válaszolta Csabi. – Egy pillanatot várj még, beköszönök neki. Nem vagyok bunkó.

– Tudom. És ő is tudja, nyugi. Csak most én szintén elrúgtam a pöttyöst – vallotta be.

– Te? Mikor?

– Az állatkertben. De majd elmondom. Intézd a dolgodat, megvárlak odalent!

A pillanat percekké duzzadt, csaknem negyedórát kellett várnia, míg Csabi megjelent. Adrián a ház előtti téren leült egy szabad padra. Langyos, nyári este közeledett, sokan bandáztak idekint, ki borral, ki sörrel alapozott. Hangos beszélgetések vették körbe, harsány nevetések.

Adrián bedugta a fülesét, így kizárta a külvilágot. Lecsekkolta a legújabb táncos videója alatt a reakciókat a közösségi oldalán. Pörgött az oldala, a YouTube csatornája egyre inkább beindult. Nem rossz zsebpénzt hozott a konyhára.

Hobbiból kezdte el. Amikor meglátott néhány rövid, táncos videó, a Modern Talking Brother Louie című zenéjére, amik elárasztották a netet, arra gondolt, ez neki is menne. Autodidakta módon sajátította el a tánclépéseket, és az első bátortalan próbálkozásokat újabbak követték. Más zenékre is, felturbózott tánclépésekkel. Hamarosan felduzzadt a követőinek a száma.

Olykor azon gondolkodott, mivel színesíthetné a videóit. Tök jó lenne, ha találna egy párt magának, akivel táncolhat. Az évek során több koreográfiát kitalált. Romina terhesen biztos nem fog neki ugrálni, Mesi meg akármilyen lepedőakrobata, kerek perec kijelentette, hogy nem fog ország-világ előtt bohócot csinálni magából. Főleg nem Adrián mellett. Még csak az hiányozna, hogy bárki megtudja, hogy dugnak. Adrián el nem tudta képzelni, hogy egy táncos videóból ki szűrné ezt ki, de megértette, hogy Mesi nem akarja, így ezt a részét elengedte. Majd felad egy hirdetést, és kiválasztja a megfelelő táncpartnert. Bár ezt még húzta, mert nem sok kedvet érzett magában ahhoz, hogy több kétballábas jelentkező közül kiválassza azt, akivel passzolnának egymáshoz. Feltéve, ha első körben valóban megtalálná. Igazából nem voltak illúziói.

Viv sokszor vele gyakorolt, kiváló ritmusérzéket és tehetséget örökölt, de Adrián sosem használta volna a gyereket az oldala népszerűsítésére, és szerencsére Vivet egyelőre nem érdekelte a közösségi média. Adrián sosem osztott meg róla képet  a privát oldalán sem.

– Sikerült kiengesztelned? – kérdezte felpillantva, amikor Csabi végül megjelent.

Csabi elkámpicsorodott ábrázattal megrázta a fejét.

– Nem hagyja. Azt mondta, majd holnap beszélünk. Ma éjjel aludjak a nappaliban.

Adrián eltette a telefonját.

– Ez vadul hangzik.

Elindultak a következő utcába, egy közeli bárba. Fiatalok és idősebbek nyüzsögtek körülöttük, mindenki belelazult a péntek estébe. Adriánnak olykor hiányzott ez a nagyvárosi nyüzsgés.

– Nem csak úgy hangzik. Az is. Azt hiszem, nem vette be a nyaraló felújítását, de egyszerűen nem jutott semmi az eszembe, amikor folyton valakit be akart nyomni oda nyaraltatni.

– És nem tudnád neki megmondani az igazat?

– Hallottad, hogy beszél Báróról – köpte Csabi.

Adrián egyrészt igazat adott neki. Romina szinte rajongva említette Báró Pétert, a szerinte tökéletes házasságát, és Csillu irigylésre méltó életét. Másrészt…

– Ha elmondanánk neki, talán másképp látná a dolgokat.

– Talán igen. De talán nem.

– Megpróbálhatnánk. Miért nem bízol benne?

– Mert szerinte Báró romantikus lovag, aki a tenyerén hordozza a feleségét. Hogy a fenébe mondjam meg neki, hogy Csillu… – Elfulladt a hangja. Két tenyérrel szántott bele a hajába. – Hogy mondjam el, amikor nem tudok róla beszélni sem? Hogy mondjam el, amikor megkért, hogy soha, senkinek? Még a saját anyámnak se? Mondd, Balu, hogyan mondhatnám el?

– Én majdnem elmondtam – vallotta be Adrián fojtottan.

Csabi megtorpant.

– Hogy? – Megrázta a fejét. – Tudod mit? Nem akarom tudni. A lényeg a majdnemen van. Azon, hogy megtartottad a titkot.

– Tudod, mit mondanak?

– Mit?

– Hogy kettő titka nem titok.

– Én bíztam benned! – tört ki Csabiból vádlón.

Hangos, görkorcsolyás lánycsapat húzott el mellettük, kissé félrehúzódtak, hogy elengedjék őket. Lassan szürkült, néhány pislogás után felkapcsolódtak az utcai lámpák, az Óriáskerék messziről világított. Hamarosan rájuk zuhan a sötétség, de itt az élet ugyanolyan nyüzsgő marad, mint nappal. Adrián magába szívta ezt a vibráló energiát, hogy feltöltekezzen a nyugisabb napokra. Romina sejtette, mennyire hiányzik neki a nagyvárosi élet, de Adrián váltig tagadta, mert Vivnek jobb Baján. Az ő élete kialakult ott, jól boldogult, megtalálta a helyét. Többször jólesett a kisvárosi nyugalom, de azért mindig szívesen jött vissza a fővárosba, és kiélvezte a lehetőségeket, a vibrációt, az életet.

A bár teraszán ültek le, a színesen világító lampionok alatt. Adrián két pohár sört rendelt maguknak. Amíg vártak az italukra, előredőlt az asztalra támaszkodott, belenézett Csabi szemébe.

– A bizalomra visszatérve. Romina már nem bízik se benned, se bennem. Ezt, pajtás, szépen elbasztuk. De, ami ennél sokkal rosszabb, szent meggyőződése, hogy félrekúrsz.

Csabi szemében rémült kis szikra pislákolt fel, nyelt egyet.

– Mi van?

Adrián értette. Csabi rettegett attól, hogy elveszítheti Rominát. Éppen ezért mindent megtett volna, hogy visszanyerje a húga bizalmát. Csabinak is.

Adrián mélyen beszívta a nyári este meleg, városi illatát, hosszan bent tartotta, mielőtt lassan kiengedte a tüdejéből.

– Szerinte a hazugság egyenlő a megcsalással. Ne kérdezd, miért. Szerintem a nyaraló az oka.

– Az a rohadt nyaraló – tört ki Csabiból.

Adrián bólintott. Kihozták a sörüket. A pára gyöngyözve ült meg az üvegpohár oldalán. Belekortyolt.

– Akkor? Mi legyen a nyaralóval? – tette fel a kardinális kérdést.

Csabi nagyot húzott a söréből. A hab megült a felső ajkán, a kézfejével letörölte.

– Felújítás – kötötte az ebet a karóhoz.

– Ez, ebben a formában nem működik – figyelmeztette Adrián. – Örökké a nappaliban akarsz aludni? Vagy ami még rosszabb, valahol máshol? Gondolkozz már! Két hónap múlva megszületik a fiad. Mi a fontosabb? Hazudni vagy igazat mondani?

Csabi elnézett az utca felé, mintha a sokszínű tömeget figyelné. A sétálókat, a bulizókat. Fiatalokat, idősebbeket. Magyarokat, külföldieket.

– Semmit sem mondani.

– Olyan opció nincs.

– Megígértem neki – suttogta Csabi.

– Ami azt illeti Rominak úgyszintén ígéretet tettél. Egyszer a világ előtt és egyszer Isten előtt. Emlékszel még? – Csabi bólintott. Adrián megrántotta a száját. – Az ennyi volt?

Csabi a fejét rázta, miközben ismét két kézzel szántotta a haját.

– Szeretem Romit.

– Mondd meg nekem, milyen az a szerelem, ha nem bízol benne? Bár, ami azt illeti, már ő sem bízik benned, így kvittek vagytok.

Csabi némán meredt a sörére. Láthatóan emésztette a hallottakat. Talán eddig nem gondolta ezt így át. Talán nem hitte, hogy Rominában valaha összetörik a bizalom az irányába. Talán azt hitte minden egyoldalú maradhat, de ha valami egyszer kibillen az egyensúlyából, akkor azt nagyon nehéz újra egyensúlyba hozni.

– Hamarosan kész lesz a lakás – mondta Adrián. – Ennél jobban nem tudom sürgetni. Tényleg mindent megtesznek a srácok, hogy határidő előtt elkészüljenek.

– Tudom, hogy mindent megteszel. Ami azt illeti, sokkal többet, mint elvárható lenne.

– Menj már az elvárásaiddal! Barátok vagyunk! Láttad azt a posztot Báró oldalán Las Vegasról, amit anyám emlegetett?

Csabi megrázta a fejét.

– Nem szörföztem a neten ma még. Igazság szerint szét vagyok csúszva. – Mondania sem kellett, Adrián tökéletesen érezte rajta. – Báró felhívott délután – nyögte ki Csabi.

Adrián szemöldöke felszaladt.

– Las Vegasból?

– Honnan a bánatos rossebből kéne tudnom? – förmedt rá Csabi, és megint a haját turkálta.

Adrián megvonta a vállát.

– És? Mit akart?

– Megfenyegetett, hogy rám küldi a zsarukat.

– A zsarukat? Báró? – Adrián megrázta a fejét. – Azt kötve hiszem.

– Engem sem ez idegesít. Jobban tartok attól, hogy a verőembereit küldi rám. De nem érdekel. Kibírom. Mindent kibírok, csak Rominát meg a gyereket hagyják békén.

Adrián a barátja arcát vizslatta. Csabi valóban félt.

– Szerintem csupán fenyegetőzik. Meg akart félemlíteni.

– Eszméletlenül dühös volt.

– Azt elhiszem – bólintott Adrián. – Bárónak nagy a pofája, de nem gondolnám, hogy komolyan rád küldene bárkit is.

– Tudja, hogy benne vagyok.

– Dehogy tudja. Csupán vaktában lövöldözik.

– Azért annyira mégsem. A lelki békémet sikeresen tönkrezúzta.

– Az egy állat! Gyere, inkább nézzük meg, mi van Las Vegasban!

Adrián elővette a telefonját, behívta a közösségi oldalát. Rákeresett Báró Péter és Csilla közös oldalára. A profilképen közösen pózoltak, valami estélyen, mert, ahogy azt Adrián többször megállapította, kirittyentették magukat. Báró szmokingban, jól fésülten, a tenyérbe mászó, simulékony mosolyával, birtoklón magához ölelve a feleségét.

Amikor először látta ezt a képet, Adrián alig ismerte meg rajta azt a Csillut, akit ő ismert. Mindössze hosszú, barna haja maradt a régi, de a vastag smink, a műszempilla annyira mássá tette az arcát. Bár az ajka mosolyra húzódott, barna szemében kihunyt a vidámság, csak megtört fény maradt benne. Adrián évekkel ezelőtt kinagyította a képet, kereste a nőben azt a régi, kedves lányt, aki gyerekkorában olyan sokszor vigyázott rá Csabival együtt. Hosszú idő után jött rá, hogy Báró megölte Csillu lelkét.

Akkoriban kérdezte meg először Csabit, hogy hogy van a nővére? Csabi akkor úgy jellemezte: „csak van”. A hangjában fájdalom bújt meg, és Adrián megértette. Akkor pattant ki Csillu botránya is arról az orgiáról. A képek elárasztották az internetet. Adrián csak egyet látott, utána már rá sem kapcsolt a kattintásvadász főcímekre. Nem akarta ebben a kiszolgáltatott helyzetben látni Csillát, és gyűlölte, hogy mindenki ezen csámcsog, porig alázva a nőt.

– Ha segítség kell… – ajánlotta akkor. Mert Henivel is beszéltek róla, hogy tesznek valamit Csilláért.

Csabi csak a fejét rázta.

– Nem tudsz segíteni valakin, aki nem néz szembe a helyzetével. Kizárólag azon lehet segíteni, aki hagyja.

És Adrián rohadtul sajnálta. Sajnálta, hogy nem tud segíteni. Sajnálta Csillut, és sajnálta Csabit is. De akkor éppen az az időszak pörgött az életében, hogy ő szintén kevésnek bizonyult. Nem tudta megmenteni Henit. Pedig az egész életét odaadná Heni életéért cserébe. Imádkozott mindenhez és mindenkihez, egyezséget kötött volna magával az ördöggel is, ha megmentheti Henit. Nem volt elég.

Adriánt arcon csapta a Báró házaspár közös oldalára feltöltött fénykép az összefonódó ujjakról. Hófehér, strasszokkal kirakott műköröm, hatalmas, csillogó gyémántgyűrű a vékony ujjakon. A kép mellé sziruposan csöpögő szerelmi vallomás az ötödik házassági évforduló alkalmából, ami úgy kezdődött, „Péter, drága férjem”, és úgy fejeződött be: „Örök szerelemmel, Csilla”.

Kizárt, hogy Csillu írta.

A másik poszt magáról a városról, a villódzó fényekről, egy templomról. „Gyerekek, így kell házassági évfordulót ünnepelni!”

Báró Péter kommentben elég hosszan elcseverészett az asszonyszelídítésről, és megkérdezte, kinek adjon gyorstalpalót? Adriánnak felfordult tőle a gyomra.

Csabi kivette Adrián kezéből a telefont.

– Ezt még nem tiltották le? – A kijelzőre pillantott. – Anyád megszívecskézte. Romi úgyszintén – tette hozzá lehangoltan.

Adrián látta Romina kommentjét, amiben sok boldogságot és még sok ilyen romantikus házassági évfordulót kíván. Meg ölelést, meg mindenféle emojit odabiggyesztett, hogy kifejezze rajongását. Adrián ezt aggasztónak találta.

Csabi visszanyújtotta Adriánnak a telefonját.

– Gondolod, hogy tényleg kint van Las Vegasban?

– Ettől az embertől bármi kitelik.

– Még akkor is, ha netről letöltött fotókkal kábít mindenkit? – jegyezte meg Csabi fintorogva. – Ezek meg beveszik. Romantikus. A frászt az. És még én hazudok? Amikor nem is tudok hazudni! Akkor szerinted ez mi?

– Ezt nevezik parasztvakításnak, és finoman fel kell építeni, hogy benyalják. Báró felépítette a saját meséjét. Te meg csak kamuzol összevissza. Ráadásul szarul csinálod. Velem együtt.

Mert ő sem volt profi a hazudozásban. Főleg azért, mert nem vezetett meg senkit, akit szeretett. Most sem hazudott, pusztán nem mondta el az igazat. De az majdnem ugyanolyan rossz, mint a hazugság.

– Féltem Romit, meg a babát – mormolta Csabi, szinte magának. Alig lehetett hallani.

– Megértem. De ha engem kérdezel, Báró csak fenyegetett.

– Muszáj Romi mellett maradnom. Szerinted milyen nagy, romantikus gesztust értékelne? Mi lenne az, amitől helyre jönne köztünk a dolog?

Adrián tanácstalanul megrántotta a vállát.

– Nem vagyok egy romantikus lovag – ismerte be.

Próbálkozott Henivel is, de az ilyesmi sosem jött spontán nála. Vett virágot évfordulóra, mert Heni örült neki, de nagyjából ennyiben kifulladt a hajlandósága. Azzal fogott a legjobban mellé, amikor első évfordulóra meglepte Henit egy műbránerrel, mert azt hitte, a nők szeretik az efféle kütyüket.

Igazából Romit kérdezte, mit vegyen Heninek az évfordulójukra. A húga azt mondta, minden nőnek kell hogy legyen az éjjeliszekrénye fiókjában legalább egy vibrátor. Heni hozzávágta, és majdnem szakítottak. Egy műfasz miatt. Aztán csak bevetették, és feldobták vele a szexuális életüket, így Heni is megbékült, és Adrián soha többé nem kérdezte a húgát, mire vágynak a nők.

Most próbálta összeszedni a gondolatait, hogy segíthessen Csabinak.

– Nézzük, mik az opciók. Don Quijote nekimenne egy szélmalomnak, Rómeó kinyírná magát. De ezek már régen kimentek a divatból.

Csabi végre elmosolyodott.

– A szélmalomharc ismerős. Ezerszer elmondtam, hogy szeretem. Semmit nem értem el vele. Szerinted kérjem meg a kezét megint, és vigyem el valahová néhány napra? – mélázott. – Tudod, olyan romantikus séta a tengerparton, gyertyafényes vacsora, meg hasonlók.

Adrián hátradőlt a székén.

– Hát szerintem sokkal jobb lenne, ha elmondanád az igazat.

Csabi bólintott.

– Ja. Elmondom.

Adrián egy pillanatig sem hitte el neki, de egyelőre meg kellett elégednie az ígéretével.

– Ne baszd el a húgommal, mert esküszöm, felkenlek a falra.

Csabi megrántotta a száját.

– Na, tőled nem ijedek meg. Egy legyet sem vagy képes felkenni a falra.

Adrián igazat adott neki. Nem bántotta a legyeket. Sem. Előrehajolt.

– De téged fel foglak. Hidd el!

– Nyugi! Nem baszom el!

Adrián erre aztán komolyan kíváncsi lett. De mégsem mehet haza Csabival, hogy fogja a kezét. Azért meg pláne nem, hogy tartsa a gyertyát.

Még két pohár sört ittak meg. Csabi szokatlanul csendben iszogatta végig az este hátralévő részét. Adriánnak néha az az érzése támadt, mintha nem itt lenne. Az esze az tuti biztos, hogy valahol messze járt.

 

Adrián nem sokkal éjfél után ért haza. Az apja a konyhában üldögélt egy üveg sör mellett. Ez nem vallott rá. Előtte a napraforgókkal díszített viaszosvászon asztalterítőn két telefon feküdt. Az anyjáé és a sajátja.

– Elkoboztam tőle – adta meg a választ az apja, amikor látta, hogy Adrián a telefonokat bámulja. – Azóta itt őrzöm őket.

Adrián az ajtófélfának támaszkodott.

– Mi történt?

Az apja meghúzta a sörösüveget.

– Felriadt a kislány – böffentette.

– És?

– Téged akart. Anyád menten riasztani akart, de én megmondtam neki, hogy szó sem lehet róla.

Az este megivott sör keserűen marta Adrián torkát.

– Magammal vittem a mobilomat. Meddig tartott volna felhívni?

– Neked is szükséged van kikapcsolódásra. A gyerek tanulja meg, hogy nem minden az ő szeszélye szerint történik.

– Lehet, hogy mindössze két mondatra lett volna szüksége tőlem, hogy megnyugodjon – tört ki Adriánból dühösen, miközben elindult a kisszoba felé. Hogy bízhatná ezután a lányát a szüleire?

Egy rohadt telefonhívás! A mobiltelefonok korában miért ilyen átkozottul nehéz ez?

– Nyilván csak rosszat álmodott. Anyád bent van nála – szólt utána az apja.

Adriánt cseppet sem nyugtatta meg. A gyomra fájdalmasan összerándult, a három pohár sörtöl émelyegni kezdett. Pont ma este került szóba Heni parfümje. Mi van, ha ez nyugtalanná tette Vivet?

Vele kellett volna maradnom!

Csendesen nyitotta ki az ajtót, nehogy felriassza őket, ha elaludtak. A kislámpa sápadt fénnyel világított az ágy mellett, az anyja ott feküdt, ölelve, ringatva a gyereket. Ahogy Adrián belépett, Viv felült.

– Azt hittem örökre itt hagytál – suttogta szipogósan.

Adriánnak majd megszakadt a szíve, ahogy meghallotta. Két hatalmas lépéssel ott termett az ágy mellett, felkapta a gyereket, és magához ölelte.

– Mondtam, hogy elmegyek Csabival bulizni.

Viv a nyakába csimpaszkodott.

– Azt álmodtam, hogy egyedül vagyok, és nem vagy itt. És nem is leszel soha többé – megremegett a hangja, egészen vékonnyá vált, majd sírásban tört ki.

Adrián simogatta a hátát.

– Itt vagyok, kicsikém! Mindig melletted leszek.

– Megígéred?

– Megígérem.